
CSR Hungary díjátadón a Kulcs-Soft
2020-ban nagy megtiszteltetés érte cégünket, ugyanis a rengeteg kiváló pályázó mellett két kategóriában is díjat nyertünk a Magyar Üzleti Felelősség pályázatain. A tavalyi évben elhalasztott

2020-ban nagy megtiszteltetés érte cégünket, ugyanis a rengeteg kiváló pályázó mellett két kategóriában is díjat nyertünk a Magyar Üzleti Felelősség pályázatain. A tavalyi évben elhalasztott

Idén 5. alkalommal rendezi meg a Dreamjobs a Szerethető Munkahelyek versenyt, melyben minden hazai cég megmérettetheti magát. Ebben az évben a Kulcs-Soft, mint példakép segíti

Elindult a Kulcs-Soft 2021-es évének kétségkívül legmeghatározóbb kampánya, amely rendhagyó módon nem csak egyedülálló kedvezményeket, hanem ingyenes szolgáltatásokat és ajándékokat is tartogat az érdeklődők számára.

A Kulcs-Soft a napokban kiadta féléves tőzsdei jelentését, mely alapján cégünk tíz százalékos bevételnövekedés mellett közel harmadával magasabb profitot termelt az első félévben. Elért eredményünkről

Rengeteg cég/cégvezető bukik el azon, hogy képtelen megtalálni azt a személyt, aki méltóképp viszi tovább a vállalkozás vezetését. A Forbes friss cikkében ezzel kapcsolatos tapasztalatairól

Elgondolkodott már azon, mennyivel lenne egyszerűbb a munkája, ha legújabb modulunkkal segítené azt? Ne tegye tovább, PRÓBÁLJA KI INGYENESEN és máris megbizonyosodhat róla! Most rendkívüli

A Kulcs-Soft vezérigazgatójával a napokban készített egy igazán izgalmas interjút az EuroFleet, melyben eddig kevesek által ismert részletek is kiderülnek a Kulcs-Soft-ról és Szabó Ervinről.

Közeledünk a 2020-as év végéhez, ami egyben azt is jelenti, hogy az évnyitáshoz kapcsolódó feladatok egyre inkább előtérbe helyeződnek a cégek életében. Tudjuk azonban, hogy

A járvány terjeszkedését korlátozó intézkedések ellenére is változatlan lendülettel működik a Kulcs-Soft! A Koronavírusra való tekintettel természetesen vállalatunk törekszik arra, hogy kollégáink egészségét megőrizze, ebből

Legyen szó induló vállalkozásról vagy egy, már hosszú évek óta működő cég technológiai megújulásáról, az egyik legnagyobb problémát egyértelműen az informatikai eszközök beszerzése okozza. Legújabb

Az évek óta dinamikusan fejlődő Kulcs-Soft nem okozott csalódást a befektetési szektor szereplőinek, a piaci várakozások feletti eredményekről számolt be 2020. első féléves tőzsdei jelentésében.
* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.