Egyedülálló partneri programot indít a Kulcs-Soft

2022 a könyvelők éve a Kulcs-Softnál. Ezt a szemléletet bizonyítva a cég megújította partner programját és egy egyedülálló, mindent átfogó lehetőséget alakított ki az ország összes könyvelője számára.

Az együttműködés keretében a Kulcs-Soft nem csak az ország egyik legjobb könyvelő programját biztosítja partnereinek. A tagsággal rendelkezők mérlegképes és egyéb szakmai képzésekhez, valamint kiemelt szakértői segítséghez jutnak, emellett jutalék- és ajánlói rendszerbe is bekerülnek.

„Megkerestük az ország jó pár könyvelőjét és azt láttuk, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mekkora értéket jelent a szavuk. Ezért szerettünk volna egy olyan együttműködési ajánlatot kialakítani, ahol a szakmai kiteljesedés mellett lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a megszerzett tudásukból profitálhassanak.”

– nyilatkozta Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója.

A cég az igények mellett szem előtt tartotta azt is, hogy egy széleskörű és valóban minden könyvelő számára értéket jelentő partneri kört alakítson ki. Ennek érdekében az érdeklődők több tagsági csomagból választhatnak, így vállalkozás- és ügyfélmérettől függetlenül mindenki megtalálja benne azt, amelyre aktuálisan a legnagyobb szüksége van.

Az így létrejött Könyvelő Partner programban tükröződik minden elvárás, amelyet maguk a könyvelők fogalmaztak meg és minden támogatás, amelyet részük lehet – mindezt egy cégtől, hosszútávú elköteleződés nélkül.

További információ: https://ajanlat.kulcs-soft.hu/konyvelo-partner

* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.

** SZJA és TB számítás
A kedvezmények figyelembevételével, teljes SZOCHO számítása( a SZOCHO kedvezmények kezelésére a későbbiekben lesz lehetőség)