Kulcs-Soft a Kékszalagon – Fókuszban az utánpótlás támogatása

Litkey Farkas, tizenháromszoros Kékszalag győztes az elmúlt 5 évben a Kulcs-Soft Nyrt. szponzoráltjaként állt rajthoz Európa legnagyobb tókerülő versenyén. A cég bejelentette, hogy ebben az évben is támogatni fogja a győzelemre esélyes hajót, így a vitorlás az 52. Kékszalagon változatlanul magán fogja viselni a Kulcs-Soft logóját.

Rengeteget adott nekünk a vitorlássport a szponzoráción keresztül az elmúlt években és egyértelmű volt számunkra, hogy tovább folytatjuk ezt az együttműködést. Azonban nem csak élményekben, hanem üzletileg is sikeres időszakot tud maga mögött a cég, ezért most szeretnénk ebből visszaadni másoknak is – nyilatkozta Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója.

A vállalat teljes mértékben tud azonosulni a Kékszalag eszméjével, ennek szellemében a vitorlás utánpótlást kívánják segíteni. A Kulcs-Soft vállalása, hogy minden, az idei Kékszalag versenyen induló hajó után 10.000 Ft-ot fordít a Kulcs-Esély Alapítványon keresztül a magyar vitorlás utánpótlás támogatására.

A Kulcs-Esély Alapítvány szociális vagy egészségügyi okokból hátrányos helyzetben élő gyermekek megsegítését és a tehetségek támogatását tűzte ki célul. 2013 óta a Kulcs-Soft több, mint 130 MFt-ot fordított erre a célra.

A jelentkezés módjáról a Kékszalag versenyt követően ad részletes tájékoztatást a vállalat, a sportolók kiválasztásához Litkey Farkas, négyszeres világbajnok és Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója fog segítséget nyújtani az Alapítványnak.

https://www.kulcs-esely.hu/

https://www.kulcs-soft.hu/

http://litkeyfarkas.hu/

* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.

** SZJA és TB számítás
A kedvezmények figyelembevételével, teljes SZOCHO számítása( a SZOCHO kedvezmények kezelésére a későbbiekben lesz lehetőség)