
Sikerek a Kulcs-Soft Szakmai napok körül
Nagy öröm számunkra, hogy megújult, immáron saját oldalunkon a lehető legsikeresebben zajlottak le online Kulcs-Soft Szakmai Napjaink. Több száz nézőnk egyszerre követte figyelmével szakértő előadóinkat

Nagy öröm számunkra, hogy megújult, immáron saját oldalunkon a lehető legsikeresebben zajlottak le online Kulcs-Soft Szakmai Napjaink. Több száz nézőnk egyszerre követte figyelmével szakértő előadóinkat

Óriási lendülettel indítottuk el a 2021-es évet az online Kulcs-Akadémián és örömmel jelentjük be, hogy mostantól MEGÚJULT RENDSZEREN tesszük elérhetővé minden aktuális, illetve korábban megrendezésre

Közeledünk a 2020-as év végéhez, ami egyben azt is jelenti, hogy az évnyitáshoz kapcsolódó feladatok egyre inkább előtérbe helyeződnek a cégek életében. Tudjuk azonban, hogy

Óriási öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy ebben az évben a Kulcs-Soft két kategóriájában is díjat nyert a Magyar Üzleti Felelősség pályázatain. Miénk a „Legjobb felelős

Az elmúlt napokban három fiatal vitorlázót mutattunk be, akik tehetségükkel sikeresen pályázták meg 2020-ban indított CSR kampányunk támogatását. Sorozatunk utolsó részében rendhagyó módon újabb három

Vitorlázó utánpótlás támogatására indított kampányunk nyertes pályázóit bemutató sorozatunk következő részéhez érkeztünk, melyben egy újabb kiemelkedően tehetséges sportoló életpályájának egy kis részletébe tekintünk be. 420

Büszkén mondhatjuk, hogy Kulcs-Ügyvitel termékcsaládunk újabb modullal bővült, amelyet méltán mondhatunk az év egyik forradalmi fejlesztésének – és amivel garantáltan elsőként fog találkozni a piacon.

A járvány terjeszkedését korlátozó intézkedések ellenére is változatlan lendülettel működik a Kulcs-Soft! A Koronavírusra való tekintettel természetesen vállalatunk törekszik arra, hogy kollégáink egészségét megőrizze, ebből

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Koronavírus okozta válság alatt is kiemelkedő eredményt ért el pénzügyi stabilitásának és megbízhatóságának köszönhetően vállalatunk. A 2019-es évben megszerzett

A Kulcs-Soft vitorlázó utánpótlás támogatására indított kampányának sikeres pályázói egytől egyig elismerésre méltó sport teljesítménnyel és jövőbe mutató tervekkel rendelkeznek. Cikk sorozatunkban őket mutatjuk be,

Lezárult a Kulcs-Soft vitorlázó utánpótlás támogatására indított kampánya, a pályázatok elbírálásában Litkey Farkas, négyszeres világbajnok és Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója nyújtott segítséget. A következő

Nehézséget jelent a munkavállalók beosztásának elkészítése – jogszabályoknak való megfelelés, munkaerő és dolgozói igények összehangolása stb. – vagy rengeteg papírmunkával és időveszteséggel kell számolnia emiatt?
* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.