Bemutatjuk a Kulcs-Soft vitorlázó utánpótlás pályázatának nyerteseit: Finn hajóosztály

Lezárult a Kulcs-Soft vitorlázó utánpótlás támogatására indított kampánya, a pályázatok elbírálásában Litkey Farkas, négyszeres világbajnok és Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója nyújtott segítséget.

A következő napokban bemutatjuk azokat a fiatal sportolókat, akik elért eredményeikkel és ambiciózus terveikkel sikeresen pályázták meg az Alapítvány támogatását.

Finn hajóosztály: Gratulálunk Németh Domonkosnak!

Domonkos a Tihanyi Hajós Egylet versenyzőjeként elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet. Az utóbbi években a Finn Dinghy Magyar Bajnokságokon sorban dobogós helyezést ért el, 2020-ban pedig ismét a dobogó harmadik fokára állhatott. Az idén megrendezett öt ranglistaversenyen három alkalommal is győzött, így a ranglista első helyére tudott lépni.

Az idei évben Domonkos a külföldi versenyeken is példa értékűen szerepelt. A 2020-as Finn Silver Cup-on negyedik helyezést ért el, valamint megszerezte az U19-es korosztályos világbajnoksági címet. Az Európa bajnokságon elért 31. helyezése U23-as korosztályban a szintén figyelemreméltó negyedik helyet jelentette.

A fiatal sportoló sikerei mellett a jövőbe mutató tervei sem hagyhatók figyelmen kívül. A következő években is eltökélt abban, hogy folytassa a versenyzést és minél előkelőbb helyezést érjen el a hazai és külföldi versenyeken.

„Jövőre a klubom fogja megrendezni a Junior Világbajnokságot, ahol egyértelműen a dobogó legfelső foka a cél. Illetve az SSL csapat tagjaként aktívan fogok edzeni és izgatottan várom a 2022-es évet, hogy a világ legjobb csapataival mérettessünk meg.”

* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.

** SZJA és TB számítás
A kedvezmények figyelembevételével, teljes SZOCHO számítása( a SZOCHO kedvezmények kezelésére a későbbiekben lesz lehetőség)