Bemutatjuk a Kulcs-Soft vitorlázó utánpótlás pályázatának nyerteseit: 29er hajóosztály

Az elmúlt napokban három fiatal vitorlázót mutattunk be, akik tehetségükkel sikeresen pályázták meg 2020-ban indított CSR kampányunk támogatását. Sorozatunk utolsó részében rendhagyó módon újabb három sportoló vitorlázó karrierjébe pillantunk be, akik egytől-egyig a 29er hajóosztályt képviselik a hazai és a nemzetközi vizeken.

29er hajóosztály: Gratulálunk Tóth Attilának!

Attila 2015-ben, egészen fiatalon vágott neki vitorlázó karrierjének, ekkor mindössze 11 éves volt. 2016-ban azonban már az Országos Bajnokságon találkozhattunk vele, ahol összetettben kilencedik, serdülő kategóriában ötödik helyezést sikerült elcsípnie. Ugyanebben az évben ranglista összetettben a hatodik helyen végzett – 12 évesen.

2017-ben a fiatal sportoló már az Európa Bajnokságon is megmutatta tehetségét, a Magyar Bajnokságon pedig sikerült javítania a korábbi eredményein. Az elért sikerek a ranglista összetett második helyét is jelentették.

A következő időszak egyértelműen tükrözte Attila kitartását és fejlődni akarását, hiszen sorra javított a korábban elért helyezésein. A külföldi versenyek sikerei közt külön kiemelendő a 2018-as Garda Lake Meeting, ahol a vitorlázó 1080 induló közül az igazán elismerésre méltó nyolcadik helyen végzett.

2019-re a fiatal tehetség már minden magyar versenyen a legjobb három közt tudhatta magát és ebben az évben sem maradtak el a külföldi versenyek, ahol tovább fejlődhetett. Mindezek alapján nem meglepő, hogy Attila a ranglista első helyet is magáénak tudhatta.

Biztosak vagyunk benne, hogy vitorlázó pályafutása nem szakad meg az elkövetkező években sem és ugyanilyen lendülettel fog szembenézni a jövőbeli versenyek kihívásaival is.

„A célom, hogy magyar bajnok és ranglista első lehessek, valamint a külföldi versenyeken is jó helyezéseket érjek el – erre úgy gondolom, minden esélyem megvan.”

29er hajóosztály: Gratulálunk Nagy Botondnak és Csekovszky Mórnak!

Botond és Mór az idei évtől kezdve vitorláznak együtt, azonban az elért eredményeik már most mutatják, hogy tökéletes párost alkotnak. Rögtön az első versenyükön sikerült az előkelő negyedik helyen végezniük, a következő megmérettetésen pedig már a dobogó második fokára állhattak.

Innentől kezdve nem volt megállás a sportolók számára, az augusztusi Kereked Ifjúsági Kupa első helyezése után a 29er Magyar Bajnokságon kiváló versenyzéssel másodikként zárták a megmérettetést. Az elért eredmények pedig a ranglista második helyére emelték a két tehetséget.

A jövőre nézve Botond és Mór továbbra is elszántan készül a közös versenyekre és egyértelmű céljuk, hogy minél előkelőbb helyezést érjenek el a hazai és a külföldi vizeken egyaránt – ami a közösen elért eredményeik alapján tökéletesen érthető is.

„Izgatottan várjuk a külföldi versenyeket, ahol hazánkat az élmezőnyben szeretnénk képviselni – akár más hajóosztályban is.”

* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.

** SZJA és TB számítás
A kedvezmények figyelembevételével, teljes SZOCHO számítása( a SZOCHO kedvezmények kezelésére a későbbiekben lesz lehetőség)