Kulcs-Ügyvitel szoftver oklevél-átadó a TTK-n

A PTE Természettudományi Karán a kis- és középvállalati szegmensben piacvezető Kulcs-Soft Nyrt. ügyviteli szoftvereiből sikeresen vizsgázó hallgatók oklevelet vehettek át. A június 21-én rendezett ünnepélyes átadáson részt vett dr. Trócsányi András dékán, dr. Pap Margit, a PTE TTK Matematikai és Informatikai Intézet igazgatója, dr. Lendvai Tamás, a PTE TTK Matematikai és Informatikai Intézet Információtechnológia és Biorobotika Tanszék adjunktusa, valamint a Kulcs-Soft részéről Százvainé Béres Linda.

Nagyon fontosnak tartom azt, ha egy szoftvert tanítok, jelen esetben a Kulcs-Softot, akkor legyen egy olyan lehetőség, amely a tantárgy elvégzését követően annak az értékét emeli

– hangsúlyozta dr. Lendvai Tamás, az ügyviteli szoftver használatát oktató kurzus vezetője, majd hozzátette:

„Kiemelten értékes ez a kezdeményezés a Kulcs-Soft Nyrt. részéről, melynek keretében oklevél átvételére, valamint kedvezmények megszerzésére van lehetőség. Ez a tantárgy és a PTE képzéseinek az értékét is emeli, különösen a munkaerőpiaci felhasználhatóság szempontjából.

A Kulcs-Soft-tól sohasem állt távol a társadalmi felelősségvállalás, ezért is hirdettük meg az iskolaprogramunkat amelynek keretében több, mint 200 oktatási intézménynek biztosítunk oktatási célra 100% kedvezményt a szoftvereink árából

– emelte ki Százvainé Béres Linda, Partner Account Manager. A Kulcs-Ügyvitel Prémium és a Kulcs-Bér Prémium szoftverre vonatkozó tantárgyakat a 2022/23-as tanév tavaszi szemeszterében 22 hallgató teljesítette, közülük személyesen 16-an névre szóló oklevelet vehettek át a cég képviselőjétol, melyhez a kar részéről dr. Trócsányi András dékán, dr. Pap Margit intézetigazgató és dr. Lendvai Tamás oktató is gratulált.

A PTE TTK és a több, mint 30 éves múltra visszatekintő Kulcs-Soft Nyrt. között 2021-tol oktatási célokra kötött szoftverlicenc alapján a hallgatók Kulcs-Soft Ügyvitel Prémiumot a TTK-n elérhető tantárgy keretei között és a Bérszámfejtés Prémium szoftvert a KTK-n kiajánlott tantárgy keretében tanulják.

A hallgatók között gazdaságinformatikusok, programtervező informatikusok, valamint pénzügy és számvitel alapszakosok vannak, akik a szoftverek segítségével a beszerzési, készletezési, értékesítési, számlázási, részben pénzügyi, valamint a személyügyi, munkaügyi és bérügyi feladatok felhasználói-informatikai-szoftveres alapjait sajátíthatják el.”

2023 tavaszától a Kulcs-Soft Nyrt. minden olyan hallgatónak, aki valamely szoftver alapvető használatát tantárgyi keretek között elsajátította és a tantárgyat teljesítette, oklevelet állít ki.

Az oklevél amellett, hogy tanúsítja a tantárgy teljesítését, számos elonnyel is jár. Például mellékelheto az önéletrajzhoz, felhasználható az álláspályázatok során is. Továbbá igen értékes lehetoségeket biztosít a hallgatóknak: ingyenes hozzáférést kapnak a Kulcs-Akadémia képzéseihez kapcsolódó oktatóvideókhoz, programvásárlás esetén 35%-os egyéni/munkáltatói kedvezményt vehetnek igénybe, valamint a piacvezeto Kulcs-Soft vállalathoz szakmai gyakorlatra, álláslehetoségre is elonnyel pályázhatnak.

Szerzo: Tóth Mariann, UnivPécs, PTE (https://univpecs.com/)

* Flow Core 14 napos próbaidőszak
A regisztrációt követően automatikusan 14 napos díjmentes próbaidőszak indul! A próbaidőszak alatt minden Flow Core funkcióhoz hozzáférsz. Minden előfizetéses Flow verziót egyetlen alkalommal próbálhatsz ki a cégeddel díjmentes próbaidőszak keretében.
A 14 napos próbaidőszakot követően automatikusan visszalépsz a Flow Free verzióra, ha úgy ítéled meg, hogy annak funkcionalitása céged számára elegendő. A visszalépést követően a Flow Core előfizetéses funkcióit és az azok által létrehozott bizonylatokat az ingyenes verzióban nem fogod elérni. Bizonylataid nem vesznek el, amint Flow Core előfizetésre váltasz, ismét mindent teljes körűen el tudsz érni.

** SZJA és TB számítás
A kedvezmények figyelembevételével, teljes SZOCHO számítása( a SZOCHO kedvezmények kezelésére a későbbiekben lesz lehetőség)